Nem is tudod, mi az a március 15.

De számít az egyáltalán, mit csináltak 1848-ban az ifjak? Éljünk a mostnak: Hosszúhétvége, családi programok, kultúrfesztivál, piros-fehér-zöld malacvágás, első tavaszi kirándulás a családdal – Mindenkinek ez jár az eszében.

Ha ez érdekel, akkor ide kattintva találhatsz egy jó kis vidéki programajánlót.

Persze én sem vagyok politikus fajta, bevallom, már nem követem nyomon a történéseket, és nyilván ugyanúgy a tévé vagy a net előtt politizálok csupán, mint annyian… Azt hiszem nagyon megtanultuk mi magyarok a történelmünk során, hogy velünk bármit meg lehet tenni. Kenyeret és cirkuszt a népnek, és az urak közben osztoznak a zsén. Most még egyszerűbb, március 15-re beraknak pár szuper filmet a tévébe is, és mindenki azonnal elfelejti, hogy nincs egészségügy, az oktatás romokban, és nincs független bank, bíróság, törvényhozás. A vallást is egyre jobban beviszik az iskolákba… Elméletben persze van közteherviselés, de gyakorlatban a tűz közeliek megkaphatnak mindent, a NAV szigora sem vonatkozik mindenkire. 

Fotó: Freeimages

Az úrbéri viszonyokat hivatalosan megszüntették, viszont nagyon furcsa, hogyan kerül egy-egy hatalmas földdarab “haver” kezébe, aki nem is biztos, hogy ért a gazdálkodáshoz. Amúgy meg az alkalmazottak sok helyen szinte rabszolgaként dolgoznak. A helyzet a szegényebb régiókban reménytelen. A nagyvárosokban vannak jó kórházak, ha rossz helyen éri komplexebb baleset az ember, akkor utazni kell pár száz kilométert a legközelebbi megfelelően, orvosokkal is ellátott klinikára. (Persze papíron vannak szakorvosok, de ők se nagyon járnak be, csak a magánbetegeikért…)

Zabálással, kirándulással ünnepeljük meg március 15-ét, nem kiállva magunkért. De hiába is állunk ki, ugyebár, mert úgy is az van, amit a vezető akar, megszoktuk ezt. Látványosan felvonultak a tanárok, a nővérek, és mi lett belőle? Semmi. Másnap újabb sorozat indult a tévében.

Ha valaki be se jár a magas hivatalába, az még inkább rendben van. Kicsiben-nagyban igaz ez.

1948-ban az ifjak még nem borultak bele a telefonjaikba, az embereknek talán még volt önérzetük, akartak arra is gondolni, hogy tényleg legyen már a népnek jó… Talán akkor még gondolkodni is tanítottak az iskolákban. Mostanság itthon a magolás megy, és sok helyen egyenesen tilosak az önálló gondolatok. Az van, amit a tanár mond. Az létezik, ami a könyvben van. Hányszor látom egyetemi szakdolgozatokban, hogy csak idézgetnek a könyvekből, minimális statisztikai munkát produkálva. Saját ötletet nem tartalmaznak az írások, mert az tilos. A kritikus gondolkodást elnyomják az iskolákban, pedig nagyon fontos lenne mindenkinek megtanulnia kritikusan gondolkozni – ez a fiatalsággal járna, ha hagynák. Az emberek pályakezdőként nem süllyednének bele a megszokott rutinba, hogy ugyanúgy csináljunk mindent, ahogy megszoktuk, ahogy 50 éve volt, mert úgy biztos jó volt… A fiatalok normális esetben lázadók, lendületesek, önérdek érvényesítők, új és friss szabályok bevezetésében segíthetnek. Egy normális fiatal meg akarja váltani a világot. Nem depressziós, okostelefonon társasági igényeiket kielégítő eltompított tévé és netfüggő – jobb esetben nem alkohol- és drogfüggő csapat.

De mit is akartak 1848 március 15-én? Gondolkozz el: Ha ma kiállnál egy ilyen szöveggel – bárki komolyan venné? Mozgósítana valakit? Vagy mindenki várná az esti TV filmet bepálinkázva, mert az olyan Igazi Magyar dolog?…

Olvass utána, ha többet szeretnél tudni a szabadságharcról, és a 12 pontról. Kattints ide a 12 pont történetéért.