Az alaptörvény szerint el kell tartani rászoruló szüleinket. De vajon mindenki megérdemli? Szerintem sokan nem érdemlik meg. Az én rokonaim biztosan nem. De mégis mit tennél a helyemben?
A szüleim felelőtlen életet éltek mindig is. Velem nem foglalkoztak gyermekként, mindig valaki más vigyázott rám, más vitt az óvodába, más vitt az iskolába, nem ismerték a tanulmányi eredményeimet, sosem mutattak irányt, milyen iskolát válasszak. Aztán szokatlanul korán önállósodtam. A szüleim reménykedtek abban, hogy minél korábban meg is házasodom, hogy legyen más a “tulajdonosom”, ne kelljen az ételellátásomról se gondoskodniuk – hiába nem velük éltem, azért valamennyi ételpénzt kellett fizetniük… A testvéremről sem vettek tudomást, de ő velük élt, és bántalmazták fizikailag, szellemileg pedig elhanyagolták olyannyira, hogy többek között az erős alkoholizmus, amellett pszichiátriai gyógyszerfüggősége miatt gyógyíthatatlan, gyakran igen veszélyes és tomboló tünetekkel járó skizofréniában szenved.
Ezek az emberek sosem foglalkoztak a pénzügyeikkel. Az apám sok-sok éven át munkanélküli segélyeken éldegélt, közben maszekolt ha volt kedve, a pénzt félrerakta magának. Természetesen senkinek sem juttatott az általa fusizott pénzből, se ételre, se ruhákra, se tankönyvekre. Az anyám meg egyszerűen kilépett a munkahelyéről, belépett egy szektába, és azóta feketén dolgozik otthon, és ezen nem is akar változtatni: Ha nincs bejelentett munkahelye, nem kell adózni, jelenleg többet keres nettóban, mint egy fix munkahelyen, szabadosan él – bármikor bárhova elutazhat, semmi sem korlátozza, nincs kötelessége, kötöttsége, csak amit a szekta megkíván. Nyugdíja biztosan nem lesz, megtakarítása sincs, mert minden pénzét azonnal elszórja.
Most arra játszanak – leginkább az anyám – hogy mivel egyedül én vagyok a keresőképes a családban, majd én fizetem az ő életüket, ha rászorulnak: Hiszen az alaptörvény is felszólít rá, gondoskodni kell a szülőkről. Sőt, a 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról is szabályozza a rokonok eltartását, nem csak a szüleinkét.
Ez a törvény feljogosítja a korábban is gondatlan szülőket, hogy ne is gondoskodjanak magukról, éljenek a mának!
Viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.
Tönkretették a gyermekkoromat, illetve másra hárították, örökre tönkretették a testvéremet, aki nagykorú, cselekvőképes, teljes jogú állampolgár, annak ellenére, hogy életképtelen. Nem lehet semmilyen kezelést ráerőltetni, és a valódi vizsgálatokkal fukaran bánnak manapság, melyek talán kimutatnák, hogy az agya milyen mértékben károsodott, hogy legalább valamilyen segélyt kaphasson, mert munkaképtelen, életképtelen, függő…
Persze, ha beperelnek a rokonaim, akkor a bíróság meg fogja állapítani, hogy nincs elég jövedelmem, hogy eltartsam őket. Nekik pedig vannak eszközeik, hogy gondoskodjanak a saját életükről. Van lakásuk, el lehet azt adni. Miért én meneküljek?
Mégis félek, hogy mi lesz, ha… Nincs kedvem konfliktusokhoz. Akkor is a rokonaim, de a szomszéd nénivel sincs kedvem pereskedni. Őket nem érdekli semmilyen betegség, mert bizton számítanak arra, hogy ha más nem, majd én segélyezem őket.
Ha pedig adósságokat halmoztak fel, akkor egyszerűen nem fogadom el az örökséget.
Túl sok ez a teher. Szégyenlem őket, mindig is államon és másokon élősködő hamis életet éltek, mindenkit tönkretesznek a környezetükben. Szeretném magam távol tartani tőlük is, és a helyzettől is.
