Világ

A férjem mondja meg, mit csinálhatok…

Végre eltelt megint egy hétvége. Egy hideg, rideg, elvárásokkal teli, otthon végigdolgozott hétvége. Lealáztak, megsemmisítettek, a képességeimet nullásra értékelték… Éljen a család. Ez után vajon milyen leszek a munkahelyen?

10384619_10204688260507600_7398124695760467421_n

Igazatok van, én tehetek erről, én jöttem rossz családból, örültem, hogy valaki vett-vitt – ilyen eleve sérült önbizalmú ember iránt csak olyan érdeklődik, akinek pont erre van szüksége. Például egy gyermekkorában megtört, ám uralkodásra született macsónak.

Megkaptam az én királyomat, és miután már tényleg nincsenek barátaim, a családom pedig sosem volt védőháló, anyagilag pedig teljesen kiszolgáltatottá váltam – bár mindig is az voltam – elvesztem. Talán.

Egy ilyen hétvége után, amikor próbálom emelt fővel és visszaszólás nélkül elviselni a sok gyűlöletet, támadást, teljesen kimerülve roskadok össze.

De miért van szüksége az Uramnak arra, hogy én összetört, és gyenge legyek? Miért kell állandóan harcolnia velem? Nagyon elfáradtam. Félek. Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne roskadjak le… Keményen összekapom magam, összeszorítom a fogam, és főzök és takarítok tovább, amíg ő a tévé mellől szitokszavakat szór, és a gyerekem előtt porig aláz. Tőle is egyre többször hallom, hogy anya hülye… Nem fogad szót nekem. Csúnyán szól rám mások előtt.

846650_63578317

Igaza van a férjemnek, most már tudom, csak máshogy. Én tehetek mindenről, mert a barátaim elhagytak. Igen, én, mert negatív voltam, és senkinek sincs szüksége egy negatív barátra. Olyan barát kell, akivel eljárhatnak kávézni bármikor, akivel cseveghetnek, aki tud segíteni, aki mellettük van. Sokkal szívesebben láttak volna, ha mosolygok, képtelenek voltak rám nézni, amikor a lelkem a földön fekve vonaglott. De fiatal voltam, és mégis ezt választottam magamnak. Mert azt hittem, hogy ez az egy ember – a férjem lehet az, aki képes szeretni, és még nevel is – hiszen még azt sem tudtam régen, hogyan kell kivasalni egy inget, vagy bekapcsolni a mosógépet. Bezzeg ő addig ordított, amíg megtanultam. Azt hittem ezért csak hálás lehetek, és ő is ezt mondta. Felemelt a sárból.

És én tehetek arról is, hogy a munkahelyeimen én vagyok a leggyengébb láncszem. Miután egy-egy ilyen megalázó és lealjasító hétvége után belépek egy amúgy patriarchális rendszerű “hagyományosan magyar” cég kapuján, látják a kollégák, és a főnök is látja, hogy alig van energiám, semmi erőm sem maradt küzdeni. Sok időbe telik, amíg el tudok kezdeni a munkámra koncentrálni, hiszen a Drága Párom megalázó szavai visszhangoznak a fejemben. Te semmire sem vagy jó. Te magad bizonyítod. Nem teljesítesz a munkahelyen, otthon is egy nagy nulla lennél nélkülem. (Természetesen sokkal cifrábban.)

Bárcsak gyorsabban tudnék váltani. Egy mosolygós, energikus emberré válni, aki kreatív, aki önmegvalósító – mint aki talán nagyon régen akartam lenni.

A környezetemben megdöbbennek, amikor megtudják, hogy nekem nem lehet hobbim. Nem járhatok el tornázni, csak a gyerekkel szabad lennem, illetve bármit akkor lenne szabad csinálnom, ha a háztartás teljesen kész – és sosem lesz kész.

Legyen önbizalmam, legyek vidám. Gyűjtsem a pozitív dolgokat, gondolatokat, írjam le, gyakoroljam.

1437506_84729730

Hasznos lenne. De komolyan, miért utasítom el ezt? … Az Uram, amint megérzi, hogy erősödöm, azonnal minden eszközzel nekem támad. Utána jobban érzi magát. Ha látja, hogy gyötrődöm, ő kárörvendően és lesajnálóan mosolyog. Erre épül a mi kapcsolati dinamikánk.

Próbálok falakat húzni magam köré, ha szórja rám a szitkokat, én azt mondogatom, hogy csak a szomszédban ugat a kertben egy láncos kutya… Ezeknek a szavaknak körülbelül ennyi is az értelme, a konstruktivitása.

És persze megértem, hogy dühíti az Uram, hogy nem úgy reagálok ezekre, mint régen. Régen tényleg megijedtem a szavaitól, lehajtott fejjel kértem bocsánatokat, sírva könyörögtem, hogy mutassa meg, hogy tudnám jobban tenni a dolgom, és ő kegyesen – és tovább szidva a gyenge képességeim – talán megmutatta. Most szid, mert nem bír a jégpáncél mögé furakodni, amit magam köré növesztettem. Szid, szid, szid, és nem látja, hogy meghaltam.

1404852_10204688252587402_5810681243395402693_o

Amikor szid, lelassulok, lezsibbadok, képtelen vagyok gondolkozni, csak a túlélésre koncentrálok. De kihat az egész életemre is, és igaza van a barátoknak, kinek kell egy olyan barát, aki nem szabad ember? Aki nem önrendelkező? És igaza van a munkahelynek is – kinek kell egy olyan munkavállaló, akit az otthoniak bármikor kicsinálhatnak, és ha az Uram mondja, azonnal ott kell hagynom a munkát is?

Ja, persze, ezerszer hallottam már tőletek, és mindenkitől, hogy lépjek ki egy ilyen kapcsolatból. Talán könnyebb lett volna, ha még az elején, amíg nincs gyerek, segítetek, meghallgattok, mellettem álltok… Talán jobb lett volna, ha nem dobtok el, amikor problémám volt. Ha nem csukjátok be a szemeteket, és nem mentek el minél messzebb. Most mosolyogtok keserűen, hogy na lám, megmondtuk! Te csináltad magadnak, te semmirevaló.

Az Uram kezében van a pénz, a hatalom, és egy fegyvertény is – a gyerek. Ha elválunk, én az utcára mehetek, neki van pénze megfizetni a legjobb ügyvédet. Mi lesz a gyerekkel? Őt majd egy idegen nevelőnő neveli fel helyettem? Vagy a tévé? És mi lesz a sokmilliós adóssággal, aminek jó része az én nevemre lett felvéve? Hm? A bankot nem érdekli, ha személyes gondjaid vannak.

Tanult tehetetlenség… Jó volt erről olvasni. Jó volt rájönni, hogy nem vagyok az egyetlen. Sokkoló és egyszerre felszabadító volt arról olvasni, hogy még azokon a kísérleti egereken is talán lehet segíteni, akik megtanulták, hogy akkor sem szabad a kapun kívül menni, ha az nyitva van, mert annyiszor kaptak elektrosokkot, hogy teljesen lelassultak, fásulttá váltak a lehetőségre – akárcsak én.

Meg kell tanulnom, hogy a világ lehet bármilyen, el kell kezdenem tennem magamért. Iszonyú nehéz, mert eddig mindig, amikor tettem magamért bármit is – azonnal kaptam a megalázó szavakat. Mégis. Titokban.

Meg kellett tanulnom, hogy nem szabad elárulnom, ha teszek magamért. Mert azonnal elveszik tőlem.

A fájdalmamat, és az örömömet is titokban kell tartanom, mert eddig mindent ellenem fordítottak.

Írok… Titokban. Leírom, ami bánt, és ez segít. És ha mindenki le akar húzni a közvetlen környezetemben, akkor is ott vagyok magamnak én.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. HGabor says:

    Válás esetén a gyereket mindig az anyának adják, a nagyon-nagyon durva eseteket (pl. anya drogos) kivéve… Egy férfi ismerősöm elment egy sztár ügyvédhez gyerektartás ügyben, az ügyvéd azt mondta neki, hogy ne pazarolja a pénzét, a dolog teljesen reménytelen. Pedig az anya olyanokat csinált, hogy kiment külföldre az új pasijával, a gyerekeket meg hónapokra a nagyszülőkre bízta.
    Szóval az “Urad” is valószínűleg hiába fizetné a legjobb ügyvédet.

  2. fniki says:

    Az én helyzetem annyival jobb hogy a férjem nem aláz meg és jól bánik velem de én is börtönben éerzem magam megmondja mit tehetek és mit nem tőle függök mert nincs hova menjek két gyerekkel. Ez nem élet!

  3. MARGIT ANDREJSZKY says:

    Egy dolog biztos. Aki így tud fogalmazni és leírni mindazt, ami tönkreteszi az életét, az értékes ember, akár van önbecsülése, akár nincs. Csupán nem tud kitörni és rájönni erre. Nagy dolog kell ahhoz, hogy egy önbecsülésétől megfosztott, porig alázott ember megváltoztassa az életét. Pont azért, mert elvették tőle a döntés jogát, a szólás szabadságát és a tetterejét. Még rosszabb, ha nincs mögötte még védő, támogató család sem. Otthon egy senki, miért lenne a munkahelyén valaki? Hogy tudna az ilyen ember kiállni saját magáért? A barátok is elpárolognak, mert nem bírják nézni, hogy hogyan alázzák meg nap mint nap a szerencsétlent. Ennek két dolog lehet a vége. Életfogytig rabszolgaság, “ugorj, menj, csináld”, köszönetképpen pedig “lusta vagy te nem fáradt, hülye vagy, soha semmit nem csinálsz jól, még ahhoz is buta vagy, hogy megtanuld”. A gyerek is üvöltözni fog vele, ugyanúgy mint az apja, mert ez hallja, látja. Semmire sem fogja becsülni őt és úgy kell leélnie az életét, mint egy szellemileg fogyatékos idióta, aki örülhet, hogy van “családja” és külön szerencse, hogy “a gyerek nem rá hasonlít”.
    A másik perspektíva az, hogy ráun a pasi. Eléri a 40-et és felváltja egy fiatalabbra. Nagy fenékbe rúgással kipenderíti mindenhonnan, a gyereket maga mellé állítja és ha nincs észnél a nő, akkor még gyerektartást is fog fizetni a pasinak, mert a gyerek apucinál akar maradni. Naná, majd a csóró, hülye anyjánál! Na, ebből a helyzetből tessék erőre kapni és felállni! Keresetet beosztani, számlákat kifizetni és rájönni arra, hogy megélhet a saját lábán is és még jól is érezheti magát. Azt csinálhat amit csak akar és akkor, amikor csak akarja. Övé a világ. A barátok is szépen vissza fognak szivárogni. A gyerek is, mert apa mégsem olyan jó fej, mint gondolta. Akkor ott volt villámhárítóként a lesajnált anya, most meg már nincs ott. Csak egy baj van. Új kapcsolatot nehéz már kialakítani, mert aki egyszer megégeti magát, az nagyon fél a tűztől. Aki megízleli az édes szabadságot, az bizony nem akarja többé rabigába hajtani a fejét, főleg, hogy már ismeri a különbséget. Hogy rájött arra, ő is ér valamit, ő is lehet értékes és meg tud csinálni egy csomó olyan dolgot, amire sosem gondolta volna, hogy képes. Kár, hogy a legszebb éveit elpazarolta egy beteg despotára…

  4. Zoltán Koródi says:

    Teljesen vérzik a szívem ezen a zagyvaságon,ha olyan szar menj tovább mit nyöszögsz,ne a barátaidat sirasd,azok úgyse segítenek,mert könnyebb adni tanácsot mint kalácsot,esetleg hallgassuk már meg a férjedet is hogy ő mitől van kibukva,egyszerű lpni kell.Az az anya aki engedi a takony kölykének hogy lehülyézze,az meg is érdemli és nem is érdemel mást.

  5. Az ilyen ember egy zsarnok. Valószinű,hogy gyerekkorából maradt valami traumája, vagy a munkahelyén “kisember”,és otthon játsza el a császárt. Nem szabad hagyni, lelkileg teljesen letiporta a hölgyet. Ha dolgozik,akkor van jövedelme, mert valamit tennie kell. Eszembe jut az Egy ágyban az ellenséggel c. film. Nem tudok tanácsot adni mert nem lehet,hisz neki kell eldöntenie mit akar,de biztos nem ezt. Ugyanolyan értékű ember,mint a férje, sőt több, mert képes ezt tűrni.De én biztos otthagynám, bármi áron, és vinném a gyereket is. Ez persze nehéz dolog nagyon,hiszen lakhatást kell találnia. Nem derül ki az sem,h. a lakás közös e?Az ő nevén van az összes adósság, a pasi jól kifundálta. De mindenképpen érdemes bárhol segitséget kérni, akár családsegitőben is. Ez nem házasság, ez egy gazda-szolga viszony, és ez az ember beteg,és beteggé tette a hölgyet is. Lépjen minél előbb,csak ezt tudom mondani.

  6. Klarissza70 says:

    Tulajdonképpen a férjed az apád. Egy olyan férfi,aki nem a társának tart hanem a “gyerekének”, beosztottjának,alattvalójának.Aki akkor “boldog” ha minden úgy van,ahogy ő akarja.Az ilyen ember narcisztikus személyiségzavaros, vagy pszichopata, lényeg,hogy sérült lélek, akit sürgősen el kell hagyni!! Az ilyen alak annak örül, ha lerombolhatja a másik önérzetét,önbecsülését. Örülök,hogy a cikk írója erre rájött.Ez már a gyógyulás kezdete.
    Mert az ilyen férfivel (de nő is van ilyen)SOHA nem lesz boldog és egészséges a párkapcsolat!!
    Menekülj, ha nem akarsz tönkremenni lelkileg!!

  7. Eszter Bánosi says:

    Igazából már olvastam 1-2 írásodat, és felmerült bennem a kérdés: mit akarsz valójában? Kiírni persze jó ezeket a dolgokat, az írás valahol öngyógyításként is működik. De van pár kérdésem ennek kapcsán. Nem az a kérdés, hogy a férj milyen, még csak az sem, neked miért van erre szükséged, hiszen jól látod, le is írtad. Inkább a kérdés az, mire vágysz? Mit akarsz valójában? Jó lenne ezeket megtalálnod magadban, és lassan de biztosan, legalább mentálisan elindulni abba az irányba valahogy. Őszinte leszek, egy másik kérdés is felmerül bennem: Mire jó neked ez a helyzet? Mert úgy tűnik, kifogás van arra, miért nem lépsz, továbbá úgy tűnik, tehetlenség is van bőven. Nekem ez az írás egyértelműen erről tanúskodik. Évekig lehet még panaszkodni,hogy ilyen-olyan szemét a másik, de te meg jóváhagyod az egészet. Elsősorban nem a kapcsolatból kell kilépni, mert ilyen állapotban nem is tudnál, hanem ebből a posvány érzelmi állapotból, az önsajnálatból, a panaszkodásból. Aztán a többi már megy magától. Mit akarsz? Olyan értékes az életed. Kár, hogy haldokolva élsz. Nem éri meg…

  8. saxo says:

    Még az utcán is jobb mint egy ilyen környezetben. A történetben szereplő hölgy olyan mint aki felszeretne jönni a víz alól és amikor vett egy mély levegőt újra lenyomják. Az agyhalott férje egy elnyomó Ő pedig az elnyomott. Zéró esélye van abban a környezetben felállni, elég biztosnak tűnik. Nagy a túlerő. A rabszolgája egy másik embernek. (Eszembe is jutott a Rabszolgasors c. telenovella/dráma 😀 )

    Ráadásul már a gyerekét is ellene hangolja az agyhalott. Csodás, lassan már 2 elnyomó lesz. Jó nagy karmát kapott. Azért van jó hír is. Van választása mert van, megteheti ezt is azt is amazt is meg még mást is. Rengeteg “is” van a világban és bármiből kitudna lépni ha akarna. A lehetőségek száma végtelen. Minek szenvedni.? Megéri.? Dehogy éri meg. Csinálja aki akarja 😀

    Ja még annyi hogy a panaszkodást és a kifogás keresést is jó dolog elfelejteni nem sokáig, csak egy életre. Zsákutca. Amúgy köszi ezt a bejegyzést, hálás vagyok érte mert tanulság nekem is. Függetlenül attól hogy igaz vagy sem 😀 Benne van a pakliban ez is 😀

  9. Muc@ says:

    Kedves Éliás József!
    “Hali ti most tényleg elhiszitek ,hogy ilyen …irodalmian megírt szöveg mögött egy megalázott eltaposott nőci van ????”
    Igaza van. Lehet e mögött a szöveg mögött valójában nincs egy megalázott, eltaposott nőci, lehet, hogy ez csak egy gondolatébresztő cikk, de vannak helyette százak és ezrek, akikkel így bánnak, akiket valóban egy ilyen nulla senkiházi megaláz, lelki terrorban tart, semmibe vesz, gyalázza a gyerek előtt, stb., stb. Lám csak, itt az eddig megjelent kommentelők között is van több aki magára ismert a történetben, mert vele valóban megtörtént. És akikkel ezt teszik a férfinak nem nevezhető mocskok, azok merítsenek erőt ebből a cikkből, egymásból, ne féljenek segítséget kérni, ne féljenek semmitől, szabaduljanak bármi áron, mert nincs veszíteni valójuk. Ennél a semmirevaló, pocsék életnél csak egy jobb jöhet! Talpra lehet állni és kell is, sok szerencsét !

  10. Rita Papp says:

    Én is ebben a helyzetben voltam de 10 hónapja valamennyire megváltozott, de én nem hiszem. Csak azért nem csinálja mert fél, hogy elhagyom. Én még míndíg félek tőle. Nem tudom hogy mit tegyek.

  11. József Éliás says:

    Hali ti most tényleg elhiszitek ,hogy ilyen válogatott szép szavakkal idegen kifejezésekkel irodalmian megírt szöveg mögött egy megalázott eltaposott nőci van ????
    Aki így tud fogalmazni ,ilyen összeszedett tud lenni azzal ez nem történhet meg !!!!!

  12. Zsolt Szabó says:

    Az ilyet ne nevezd Uram-nak “iróniából se”,az ilyen rabszolgatartó gondolattal eltelt mocskot,férfiak szégyene .Már az ,előrelépés , hogy felismerted miféle gyáva senki,lépj minél hamarabb ,ez jobb nem lesz ,nem fog megváltozni, és nem fog emberszámba venni soha . Sajnos a társadalom ,nem segít ,neked kell erőre kapnod, mindegy mibe kapaszkodsz utálatba,gyűlöletbe,vagy szánalomba egy a lényeg fordítsd ellene, legyen erőd és kitartásod.

  13. anyabanya says:

    Mintha csak régi önmagamat olvasnám.
    Sikerült kilépnem, de nagy árat fizettem. Az ilyen ember válás esetén hatványozottan durvul, mert már nincs veszteni valója.

  14. Ilona Erdossy says:

    Egy ilyen kapcsolatból minél előbb ki kell lépni! Ha kell gyerekestől, mert ez nem vezet jóra. Minél tovább tűri egy nő, annál jobban vérszemet kap a másik és már addig fajul a dolog, hogy nemcsak szitkozódni, gyalázkodni fog, hanem verekedni is. Na, ezt már nem kéne megvárni! Az ilyen kisebbségi komplexusban élő embertől nem sok jóra lehet számítani. Vagy a férfiassága miatt vagy gyerekkori trauma miatt nem tud teljesíteni az elvárásoknak, ezért a másik gyalázkodásával, energiája leszívásával erősödik. Az ilyen energia-vámpírokból sok van, de jobb őket elkerülni. Én sajnos 20 évig tűrtem egy ilyen mellett. Ha a mostani tapasztalatommal kezdeném, nem várnék addig. Mindig van megoldás, ha kell kérni kell segítséget, mert mindig vannak emberek, akik tudnak segíteni. Már ez is egy segítségkérés volt részedről!

  15. Agi Vamosi says:

    Nehéz egy kívülállónak tanácsokat adni ,sőőőt ilyen esetben nem is nagyon tanácsos ,mert lehet fordítva sül el . Szomorú tény ,hogy vannak ilyen emberek ,de tudom ,hogy nők is vannak szép számmal csak azt nem mindenki meri leírni. Igen ,olyat tapasztaltam láttam öt éve,hogy hihetetlen volt számomra,hogy létezik . Nagyon megrázó és nem is lehet épp ésszel felfogni ,hogy emberekből mi váltja ki . Szerény véleményem szerint az ilyen tipusú ember az anyuka majma volt ,és most a bosszúját a feleségén vagy férjén éli ki. Olyan jelzőt tudnék írni ,de nem teszem ,mert ……. ha azt mondom milyen úgy elválni ,hogy kezdheted elölről akkor azt hiszem abban minden benne van. A legszomorúbb ,ha a gyermek is látja és kezd olyanná válni …Hmmm , nem jó jegy ,mert később ő is úgy fogja vélni ez a normális. A sajnálkozás ,meg szánakozás nem helyes és nem is szeretnék ilyet írni ,csak annyit legyen olyan pillanat amikor még felemelt fővel és egyben kitudjon lépni ebből az ördögi körből egy új szabadabb jövő reményében . Szorítok és sok sikert hozzá!!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!