Világ

Antifeminista voltam

Antifeminista voltam. De nagyon megbántam.

Az anyámat feministának hittem, pedig csak menekült a valóság elől. Nem végzett háztartási munkákat, tanfolyamokra járt, velünk, gyerekeivel egyáltalán nem foglalkozott, inkább odaadott fizetett nevelőnek. Utáltam gyerek lenni, nem tudtam az anyámra számítani sosem. Nem volt mellettem, amikor szükségem volt rá. A karrier volt az egyedüli életcélja akkoriban. Rá kellett jönnöm, hogy ő csak a valóság elől menekül… neki is rossz, erőszakkal teli gyermekkora volt, és nem akart valójában gyereket, csak társadalmi elvárást teljesített a reprodukcióval. Nem tanultam meg tőle főzni, takarítani, gyereket szeretni, együtt szórakozni, sminkelni, öltözni, fésülködni, nem tanultam meg tőle semmit. Túl korán kellett önállónak lennem.

Fotó: Freeimages

Fotó: Freeimages

Én úgy döntöttem, antifeminista leszek. Na majd én megmutatom, hogy egy IGAZI NŐ milyen. Rám mindig lehet majd számítani a családban, nekem nem a tanulás, a karrier lesz az első, az egyetlen. Majd megtanulok főzni, majd megtanulok takarítani, és a gyerek, és a férjem töltik majd ki az életem, és ettől én végtelenül boldog leszek. Nőies iskolát járok ki, nőies munkám lesz majd. A férjemre nem fogom rákényszeríteni, hogy női dolgokat csináljon, hiszen attól olyan gyengék, semmirekellők a mai férfiak, hogy női dolgokat végeztetnek el velük. Nem, a férfi dolga a stabil háttér biztosítása, az anyagiak megteremtése, a nő dolga a lelki oldal biztosítása, a család összetartása, a szép háztartás vezetése, a lelki béke megteremtése, a nőies öröm, harmónia sugárzása. Legyen a nő gyenge, akit a férfi támogathat. Legyen a nő szexi, aki a férfit leveszi a lábáról. Tehát mindent bevetettem, hogy megtanuljak igazi nő lenni, és olyan férfit akartam választani, aki FÉRFI. Találtam is egy macsót, aki okos, ügyes, talpraesett, férfias, és levesz a lábamról!

Fotó: http://h-wrestling.wwe.hu/node/410

Fotó: http://h-wrestling.wwe.hu/node/410

Az első években örültem, hogy zordságával motivál, hogy jobb legyek a háztartás terén. Lassan megtanultam főzni, vasalni… Siker. Persze kicsit kellemetlenül érintett, hogy azt mondja, hogy majd akkor találkozhatok a barátnőmmel, ha a háztartás is rendben lesz, de úgy voltam vele, igaza van. Én nem igazán vagyok ügyes háziasszony, meg kell tanulnom, hogy minden szépen haladjon. Más nők tudnak gyönyörű otthont teremteni, én gyermekkoromban nem tanultam meg a háztartástant az anyámtól, sosem láttam, hogy kell ezt csinálni – nálunk otthon rumli volt, és nem volt meleg étel nap mint nap… Küzdöttem magammal. Soha sem sikerült tökéletesen.

Munka után hazamentem főzni és takarítani. A barátok lassan elmaradoztak.

A napi rutinban mindig elvesztem, de mindig volt meleg étel, vasalt ing – mindez kitöltötte a napomat, és miután tényleg sehová se jártam már el, hétvégén sem, a feszültség is csökkent. Szép lassan belesüllyedtem egy házirabszolga-szerepbe, de igazán nem is bántam, hiszen én magam akartam így. Büszke voltam az ételekre, arra, hogy mennyivel ügyesebb vagyok, mint az anyám, hiszen én megtanultam főzni, és dolgozom is mellette egy igazán nőies munkahelyen én vagyok a főnök kis kedvence. Keresek is emberhez méltóan, nem kell engem teljesen eltartani.

A fordulópont akkor jött el, amikor terhes lettem.

Napközben ugyanúgy dolgoztam, de délutánra iszonyú fáradt voltam. Hazamentem, de nem esett jól a takarítás. Lepihentem. Fájt a derekam, a lábam. Egyre többször kaptam iszonyú szidásokat – hogyan leszek így én anya? Mit fogok kezdeni majd magammal, ha tényleg itt lesz a gyerek? Hogy fogom én elvégezni a háztartást? Hát szedjem össze magam, itt a felmosóvödör. A férjem szokásához híven ezen idő alatt tévézett. Neki jár a pihenés, hiszen egész nap hajtott.

Rossz anya leszek...  Fotó: Freeimages

Rossz anya leszek…
Fotó: Freeimages

Amikor megszületett a gyerek, a férjem nem maradt otthon egy napot sem segíteni. Nő vagyok, hiába ömlik a vérem, hiába fáj mindenem – egyedül kell megoldanom az életet. Neki pénzt kell keresnie, hogy a háromtagúra bővült családunkat el tudja tartani.

Igaz, igaz… Igaza van.

Éjszakánként sokszor felébredt a kicsi babám. A férjem dühödten ordított, hogy valahogy csendesítsem le, hiszen neki aludnia kell, ha másnap jól akar teljesíteni a munkában. A közös szobánkból így kiköltöztem, át a gyerek szobájába: ha megnyikkan, azonnal fel tudjam kapni, nehogy Apa felébredjen. Igaz, igaz, kell a pihenés, ha teljesíteni akar.

Az éjszakai felkelések miatt nap közben iszonyúan fáradt voltam. Reggel a gyerek aludt egy órácskát, gyakran csatlakoztam hozzá. De addig a házimunka nem csinálta meg magát. Aztán ha szép idő volt, hosszú sétákra mentem a kicsimmel, gyönyörködtem a természetben, élveztem a testmozgást. Ha a férjem úgy ért haza, hogy nincs megfelelő csend, rend nyugalom, amire neki szüksége van, ordibált. Hogy képzelem?! Én csak itthon ülök egész nap a babával, egyetlen egy gyerekkel, más anyák, akiknek sok gyerekük van, meg tudják oldani, hogy csend és rend legyen!

Az anyósom ráerősített erre. Gyakran találkozott a fiával, neki is, és nekem is mesélt arról, hogy ő bizony megnevelte a babáit, és a picik így tudták, hogy csak etetési időben foglalkozik velük. Az etetési időn kívül a babaszobában voltak egyedül, így ő mindig minden háztartási munkát meg tudott csinálni. Rosszul nevelem a gyerekem. Éjjel pedig rá kell csukni az ajtót, hagyni, hogy ordítson, és majd abbahagyja. Nem szabad hagyni, hogy a gyerek diktáljon. Sétálni meg akkor kell menni, amikor anyának bevásárolni kell, nem csak úgy szabadjára engedni magunkat, élvezni az anyaságot, és csatangolni. A munka, mindenekelőtt, mert semmi nem lesz a gyerekből, a háztartásból. De én nem így képzeltem el az anyaságot. Akkor is elmentem sétálni. Ha más nem is volt az életemben, de a gyerekemmel mászkáltam, és élveztem a természetet.

Élvezni akartam az anyaságot… Porig alázva, minden nap konfliktusokban szenvedtem meg az antifeminizmusomat, és irigykedve néztem a régebbi ismerőseim – már rég nem barátaim – családját, ahol néha a férj viszi el sétálni a babát, vagy otthon marad kicsit a gyerekekkel, amíg a feleség leugrik kávézni… Velünk ez soha, egyszer se fordulhatott volna elő. A családomra, a férjem családjára sem számíthattam, hiszen mindannyian úgy voltak vele, hogy az anya dolga a gyereknevelés, és a háztartás is, főleg, hogy otthon van. Teljesen elmagányosodtam, nem volt lehetőségem arra, hogy magamra egy pici időt is szánjak. Ha orvoshoz, akár nőgyógyászhoz kellett is mennem, akkor is vinnem kellett magammal a babámat, nem volt, aki vigyázzon rá addig, amíg én bemegyek a vizsgálatra. Megalázva éreztem magam, én a nagy antifeminista. Hát megkaptam…

Én boldog dolognak tartanám inkább a kisgyerekes családot, ahol sok szerepet kap a béke, a szeretet, a közös programok, a sok nevetés, ahol a problémákat inkább közös kihívásnak tekintik. Ahol lehet számítani a másikra, ahol lehet az anya 39 fokkal influenzás, és nem a gyerekkel együtt kell elgyalogolnia az orvoshoz. Ahol van az anyának és az apának is szabadsága, saját élete, hobbija. Ahol nem csak a férjnek van számítógépe, hanem a nő is használhatja a digitális kommunikációs eszközöket. Ahol vannak dinamikus kapcsolatok, ahol barátokkal össze lehet járni nevetgélni, ahol együtt főz a pár, ahol a nagymamák is beugranak segíteni. A család az, ahol mindenki mindenkiért van – és nincs ellenségeskedés, feszültségkeltés, gonoszkodás.

Teljesen elkeseredtem… Amikor két éves lett a gyermekem, hívtak vissza a munkahelyemre. Én meg fellélegezve futottam, hiszen ott volt azért önmegvalósítási lehetőségem korábban. De falakba ütköztem.
A főnökség közölte, hogy hajlandóak visszavenni, viszont csak részmunkaidőben: hiszen anya vagyok, és mint ilyen, tudják jól, hogy bármikor érkezhet egy telefon, hogy a gyerek beteg. Nálunk nincs családi segítség – tehát ki fogok esni a munkából. Azért persze számítanak a segítségemre, csak részarányosan kevesebb fizetésért – és sokkal, sokkal kevesebb megbecsülésért. Tehát visszatérve a középvezető pozícióm helyett újra gyakornok lehettem. Hálásnak kellene lennem. De keserű vagyok. Kapok valamennyi pénzt, de olyan keveset, hogy a férjem minden alkalommal elmondja, hogy Ő keresi a nagy pénzt, tehát nekem kell teljesen ellátni a háztartást, Ő a fáradt, nekem meg csak a részmunkaidőm van, meg a gyerek. Hát nem tiszta?

iron-maiden-1415088-1279x1705

De, tiszta…
Csak nincs saját életem.
Dolgozom, minden nap főzök, délután a gyereket viszem sportolni, vagy együtt rohanunk haza csinálni a háztartási munkákat, azért persze megyünk sétálni is, együtt gondozzuk a kertet.

Barátok nincsenek, és így nem is lesznek, nincs rá idő.  A fizetésemből önállóan soha sem fogok tudni megélni, hiszen a részmunkaidőért ennyi jár. És épp azért csak ennyi a fizetésem, mert senki nem segít be nekem a családban, de nem is tudnék több munkát vállalni, túlórázni, hiszen időben kell menni a gyerekért. A férjem családja nem örül nekem, a férjemnek több járna, hiszen anyósom éjjel volt fenn takarítani, és főzni, hogy a férjeura teljes elégedettségben dögölhessen a kanapén olvasgatva vagy tévézve. Hát ilyen az antifeministák sorsa.

Igen, a férjem ezt tanulta. A nő legyen antifeminista, ne legyenek önálló lehetőségei, a férfit ki kell szolgálni, mert ő megérdemli, mert többet keres. A család közös pénzügyeiben is az a döntnök, aki a pénzt viszi haza, nem? Az tud terápiára járni, akinek pénze van rá, ugyebár? Az tud kitörni ebből, aki meg tudja finanszírozni, vagy van hová mennie.

Elrontottam. Akkor kellett volna először nemet mondanom, amikor azt mondta a Férjemuram, hogy addig ne találkozzak barátokkal, amíg nincs rendben a háztartás.
Sosem lesz ELÉGGÉ rendben a háztartás.

A feminizmus másról szól. 

Arról, hogy a nőnek IS jogai vannak, de ettől még felelősségei is. A feminista nő nem akar uralkodni, csak egyenlő elbánásban kíván részesülni. Nem akar harcolni, és nem aláz meg senkit, egészséges, felnőtt személyiségű ember, kellő önbizalommal, önbecsüléssel. Nem akar ugyanolyan lenni, mint a férfiak, de nem akar alacsonyabb rendű sem lenni ugyanolyan pozícióban.

Egy nő dönthet arról, hogy akar-e, vagy nem akar gyereket. Senki sem mondhatja, hogy kötelessége szülni.

A feminista nő nem hisztizik, ha az ajtónál előre engedik, vagy megdicsérik, hogy milyen csinos. Viszont nem lehet tárgyiasítani a testét, nem lehet használni, nem lehet szexre kényszeríteni, csak azért mert ő a nő. Nem zaklathatják szexuálisan a kollégák, nem fogdoshatják meg egy elhagyatott folyosói részen csak azért, mert ráéheztek. A férfinak meg jár a szex akkor is, ha a nő nem élvezi? Erről szó sem lehet. El sem hangozhat ilyen mondat, hogy elhagyhat a férjed azért, mert nem nyitottad szét elégszer a lábad, és nem szolgáltad fel neki minden este a forró vacsorát. 

A feminista nőt nem részesíthetik hátrányban a munkában, nem mondhatják azt, hogy csak azért nem választják őt a pozícióra, mert egyszer gyermeke lehet, vagy már gyermeke van otthon, és ezért egy alacsonyabb végzettségű, de gyermektelen kapja meg a pozíciót.

Nem akar csak ő lenni a felszolgáló, ha egy egyenrangú társaság találkozik, nem akar a konyha rabszolgájaként élni minden vendégség előtt és alatt. 

A feminista nő panaszát nem hisztinek tekintik, hanem komolyan veszik. Nincs szüksége játszmákra. Van elég önbizalma, hogy céljait békésen, de hatásosan tudja megvalósítani.

A feminista nőnek nem Férjeura van, hanem Párja.  A feminista nőt segíti a párja, és a családja. A feminista nőt nem bántalmazzák büntetlenül. Nem kiszolgáltatott. A feminista nőnek van élete, és van hobbija is, attól függetlenül, hogy esetleg családja, és gyerekei vannak. Ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolja őket.

Régen valójában nem antifeminista voltam… Senki sem akarhatja, hogy csak azért mert nő, kevesebb lehetősége legyen akár otthon, akár a munkában, akár tanulás terén. Senki nem akarhatja, hogy korlátozzák, felnőtt nőként ne dönthessen, és kiszolgáltatott legyen.

 

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bélu says:

    Nem az a gond, hogy antifeminista voltál. Abban teljesen igazad volt. Az a gond, hogy a párod egy bunkó volt. Csak abban hibáztál amiben nagyon sok nő: a bunkó baromhoz mentél mert macsó. Ezt meg is értem hiszen a rendesebb férfiak legtöbbször halálra untatják a (fiatal, vonzó) nőket és ez nem a nők hibája, ennek evolúciós okai vannak. Egy normális férfi aki ért a nőkhöz megtalálja az egyensúlyt az izgatás és a civilizált viselkedés közt csak ez nagyon ritka. Hát ez hiányzott a bunkó pasiból. Emiatt még nem kell feministának lenni, pláne hogy minél több jogot értek el annál durvábban bizonyították be, hogy nem csak egyenlőséget akarnak. Lásd kvóták… de csak fehérgalléros munkakörökben, holott pl. a kamionsofőrködéshez nem kell fizikai erő. Na meg középkori törvénykezés nyugaton (“burden of proof” a vádlotton stb.), válási helyzet nyugaton, a “mérsékelt” feministák hallgatagságáról e téren nem is beszélve. Sok ilyen dolog talán ismeretlen számodra mert itthon még nincs ilyesmi, de érdemes angolul tájékozódni erről.
    Gondolom most már súlyos szociális következményei lennének ha ilyen felismeréseket nyíltan hangoztatnál, de nem baj ha legalább magadban tisztában vagy velük – és (ha akarsz) találsz egy jó pasit aki nem egy sudri paraszt, és akivel megéri jó feleség lenni.

  2. avatar says:

    ez egy ostoba, manipulatív cikk. attól még, hogy valaki nőies, nem lesz feltétlenül rabszolga. attól még, hogy valaki férfias, nem lesz feltétlenül durva, agresszív macsó. ezt a cikket nem egy nő írta, hanem valaki ideologikusan megszerkesztette. de egyébként mindegy is, mert természetesen, amilyen élet a cikkben foglaltatik nem élet, nevezzük akár antifeministának, akár másnak, minden embernek, nőnek joga van a szabadsághoz és a tisztelethez, akár feministának tartja magát, akár nem.

  3. Amiről Ön ír az nem feminizmus vagy antifeminizmus, hanem felnőtt, felelősségvállaló viselkedés.
    A feminizmus fogalomkörét olyannyira kiszélesítették, hogy teljesen értelmét vesztették az olyan kijelentések, mint “én feminista vagyok”.
    Valójában mindenki feminista és senki sem az.
    Éppen mivel teljesen kiüresítették (azaz mivel mindent beletettek) a jelentéstartalmát valójában ma már csak annyit jelent hogy “azt csinálok, amit akarok és senkinek nincsen joga felelősségre vonni érte”.
    Ugyanazt csinálták vele, mint az erőszak fogalmával. Ha már minden erőszak (nemet mondani egy nőnek, megnézni stb), akkor valójában már semmi sem az. Folytathatnám a sort.
    Példa: Valaha a farmer viselése egyfajta lázadás volt az akkori értékek, társadalmi viszonyok ellen. Később mivel divatból mindenki hordani kezdte már nem jelentett semmit.
    Ha egy drogos útszéli k. ugyanúgy feminista lehet, mint egy vallásos aggszűz vénkisasszony, akkor már hiábavalóság bármilyen konzisztens értelmet keresni a feminizmus szó mögött.

  4. Buchwaldné Kőrös Rita says:

    Ez az írás pont olyan ostobácska, mint a nő aki “antifeminista” akar lenni. Vagy csak a fogalmakkal nincs tisztában. A feminista nő ugyanolyan jogokkal rendelkezik mint egy férfi. Önálló döntési joga van a saját életéről. Ugyan olyan értékű szavazati joga van nem csak a választói
    urnák előtt, hanem a családi döntésekben is. És dönthet úgy is, hogy a háztartást választja. Persze ezt kevesen engedhetik meg maguknak. És mivel szabadon válaszhat párt magának úgy kell választania, hogy az a férfi az elképzeléseinek a legjobban megfeleljen és akkor már csak kettőjük döntése a családi “felállás”. Az önmegvalósító nő is tud szerető társ és édesanya lenni, és az otthon maradó nő sem biztos, hogy tudja biztosítani az otthon melegét. Az idézett asszonykának egyszerűen csak önző mamája volt és , hogy “kiteljesedjen” a szenvedése választott magának egy bunkó férjet. Én feminista vagyok! De uraim ha kinyitják előpttem az ajót megköszönöm, soha nem hinném azt, hogy azért teszik mert azt feltételezik rólam , hogy nem tudom lenyomni a kilincset.

  5. Reszet Elek says: (előzmény @zöld)

    A cikkíró partnerválasztása hibája volt a kommentem tartalma. Ez egyedi, míg az ön által leírtak már általánosítások.
    “túl sok olyat látok, ami hagyományos családmodellnek álcázza magát” – Ezt hívják anekdotikus érvelésnek. Hasonló érvelés lenne tőlem ha azt állítanám, hogy számos “egyenlő” kapcsolatot láttam, ahol a nő még a lelkét is megette és a halálba szekálta a boldogtalan férjet.
    Ma a nyugaton több ember él magányosan, nevel csonka családban szülői mintát nélkülözve gyereket, mit bármikor a történelemben. Mindezt úgy hogy a társadalom sosem volt ennyire egyenlősítő és az általános jólét sosem volt ilyen mértékű.
    “Egyszerűen az ember olyan, hogy a többség képtelen kezelni a hatalmi helyzetet, melyet a hagyományos családmodell megvalósítása teremt, és elkezdi lenyomni, és egyúttal le is nézni (mert hagyja magát) a másikat” – Ezek az ön félelmei, emellett durva általánosítás is.
    A párkapcsolati konfliktusokat leginkább azért nem képesek kezelni a párok, mert sem egyéni- (csonka család, apátlanság) sem társadalmi minta nem áll a rendelkezésükre.
    Minden ember kiszolgáltatott, függésben élő lény. Függünk a főnökünktől, a postástól, de még a bolti eladótól is. Nyilvánvalóan függünk a partnerünktől is. Valójában nem is lehet kapcsolatnak nevezni az olyan párokét, ahol nincsen meg a függés. Ott legfeljebb dugibarátokról és hasonlókról van szó.
    Léteznek nemi szerepek és ezek biológiailag is meghatározottak. Ha ezek az ösztönök konfliktusba kerülnek a párkapcsolat tudatosan felépített, belső dinamikájával (“egyenlő” kapcsolatok), hosszú távon mindig győzedelmeskednek, eltűnik az intimitás, kihűl az ágy, megszűnik a türelem és a figyelem. Ha valaki hosszú távú és gyümölcsöző kapcsolatot akar sosem épít föl egyenlősítő kapcsolatot, lévén igencsak ritkán működik.
    Megjegyzem nem is nagyon lehet értelmezni ezt az “egyenlő” kapcsolat dolgot. Nem lehet összemérni férfit és nőt, ez a körte és az alma tipikus esete. Részben más a dolguk, feladatuk. Az hogy ugyanolyan, nemtelen lénnyé tesszük őket (lásd feminizmus), hogy megfosztjuk nemiségüktől tönkretesszük az esetleges párkapcsolatokat is. A párok tagjai KIEGÉSZÍTIK egymást, fokozzák egymás erősségeit és kompenzálják egymás gyengéit. Két ugyanolyan ember nem kiegészítői egymásnak, egy ilyen kapcsolat legfeljebb az örökös vetélkedés melegágya lehet.

  6. Na és a szerző férje kinek a hibájából lett ekkora seggfej? Netán az ő anyja is “femi” lett volna? Valószínűtlen. Sokkal inkább meg nem becsült háztartásbeli lehetett. (Miért mindig, mindenért az anyák illetve a nők a hibásak?)
    Az amúgy jogos kritika, hogy abból, hogy rosszul sikerült a szerző választása, nem következik, hogy maga a modell – jelen esetben: apa pénz keres, anya otthon gyereket nevel illetve gondoskodik a család többi tagjáról – rossz. Vannak ilyen alapon működő házasságok, ahol kölcsönösen megbecsülve érzik magukat a felek. De úgy se kellene tenni, mintha ez volna Az Üdvözítő Út.
    Már csak azért sem, mert túl sok olyat látok, ami hagyományos családmodellnek álcázza magát, miközben olyan, mint a szerzőé: egy hatalmaskodó seggfejnek kiszolgáltatott nő, akinek áldozatos munkáját semmire sem becsülik. Egyszerűen az ember olyan, hogy a többség képtelen kezelni a hatalmi helyzetet, melyet a hagyományos családmodell megvalósítása teremt, és elkezdi lenyomni, és egyúttal le is nézni (mert hagyja magát) a másikat, aki állítólag cefetül körülrajongott az ő finom nőiességében és anyaságában. Tömören: a többség elkúrja.

  7. Reszet Elek says:

    A cikk szerzője nincsen képben sem a feminizmussal sem az antifeminizmussal kapcsolatban. Nőiességét méltatlan emberre pazarolta, saját tévedését, hibáját másra hárítaná.
    A cikkben leírt nőt bármelyik valódi FÉRFI a tenyerén hordozná, óvná, védené, gondoskodna róla. Meglehet a cikk szerzője is ilyen FÉRFIT választ, ha van előtte valódi FÉRFIminta. De sajna femi anyunak köszönhetően ilyet nem kapott.

  8. Gréti néni says:

    Ez egy kitűnő írás, minden szava igaz! De nem akarlak elkeseríteni manapság ezt, kedves Chrystine csak kétféle módon élheted meg: 1. egyedül (ha keresel annyit, hogy fenn tud tartani magatokat a gyerekkel) 2. ha megtalálod azt az egy embert, a párod, aki neked született, szereti minden mozdulatot, gondolatod, úgy fogad el ahogy vagy, s neki is az a jó, ami neked… Ez utóbbi a nehezebb… Az előbbivel egy erős nő képes megbirkózni, de annak is ára vam, ha nem is pénzbe mérik!
    Üdv! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!